Az archívumból: az elsőfokú ítélet

BUDAKÖRNYÉKI BÍRÓSÁG
2.B.1308/2000/20. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Budakörnyéki Bíróság Budapesten, a 2002. év május hó 7. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

ítéletet:

A kézbesítési megbízott által képviselt
Tobin Ciarán Francis vádlott

aki született
napján, anyja neve:
írországi lakos, ír állampolgár

bűnös: halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében.

Ezért őt a bíróság 3 (Három) év fogházbüntetésre és 3 (Három) év közúti járművezetéstől eltiltásra ítéli.

A bíróság a magánfél polgári jogi igényét elutasítja és kötelezi őt külön felhívásra 5.000 (Ötezer) Ft polgári peres illeték megfizetésére a Magyar Állam javára.
Köteles a vádlott az eljárás során eddig felmerült 223.304 (Kettőszázhuszonháromezer-háromszáznégy) Ft-ból 164.704 (Egyszázhatvannégyezer-hétszáznégy) Ft-ot, valamint a jövőben esetleg felmerülő bűnügyi költséget az államnak megfizetni.

A fennmaradó 58.600 (Ötvennyolcezer-hatszáz) Ft bűnügyi költséget az állam viseli.

Indokolás:

Tobin Ciarán Francis vádlott a nyomozás adatai szerint ír állampolgár, Magyarországon pénzügyi és gazdasági igazgatóként dolgozott.

Tobin Ciarán Francis vádlott 2000. április 9-én 15 óra 45 perc körüli időben Leányfalu lakott területén, a Móricz Zsigmond úton 75-80 km/h sebességgel közlekedett a négy utassal terhelt GJZ-500 frsz-ú Volvo S 40 típusú személygépkocsival Visegrád felől Szentendre irányába.

A Móricz Zsigmond út, mely a 11. sz. főút szakasza, 1-1 forgalmi sávval ellátott és 9méter széles.
A közlekedés feltételeit derült idő, jó látási viszonyok, száraz, aszfaltburkolatú úttest és erős hétvégi forgalom jellemezte.

A vádlott a Móricz Zsigmond út és a jobbról betorkolló Erkel Ferenc utca kereszteződését megközelítve egy ismeretlen jármű előzését határozta el, ezért áttért a bal oldali sávba, majd az előzési manővert befejezve visszatért a jobb oldaliba, azonban a visszatérés végett alkalmazott túl heves kormánymozdulat és eltúlzott sebessége miatt mintegy 71-80 km/h sebességgel felhaladt az úttest jobb szélén lévő, az úttesttől kiemelt kőszegéllyel elválasztott járdára.

A vádlott a járdán történő haladás közben próbált fékezni, illetve balra kormányozni, de a kőszegélyre történő felhajtás következtében légvesztetté vált három kereke miatt ez nem járt eredménnyel. A vádlott a járdán egyenesen továbbhaladt és elütötte az Erkel Ferenc utca kereszteződésénél az úttesttől kb. 2 méterre várakozó 5 éves Zoltai Mártont és a tőle jobbra, babakocsiban ülő 2 éves Zoltai Petrát, majd egy jelzőtáblát is kitört.

A gyalogosok elütését követően a vádlott járművének bal oldalával nekiütközött a buszmegállóban álló autóbusz jobb oldalának, melyre az ütközés előtti másodpercekben szállt fel öt utas, majd visszatért az úttestre, ahol a busz előtt 22,3 méterre került nyugalmi helyzetbe.

A baleset következtében Zoltai Petra és Zoltai Márton a helyszínen életüket vesztették.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint Zoltai Petra halála az elszenvedett balesettel egyenes oksági összefüggésben koponyatörés és agyroncsolódás miatt, Zoltai Márton halála pedig szintén egyenes oksági összefüggésben az elszenvedett súlyos sérülések következtében kialakult traumás sokk miatt állt be. A gyermekek sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életüket az azonnali, szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

A Pest Megyei Főügyészség Közl. 2644/2000/2. számú vádiratában halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat Tobin Ciarán Francis vádlottal szemben.

A Pest Megyei Főügyészség 2000. szeptember 19. napján indítványozta, hogy a bíróság a vádlott részére biztosíték letétbe helyezését engedélyezze.

A Budakörnyéki Bíróság 2000. szeptember 19-én kelt 3. sz. végzésével a vádlott részére 500.000 Ft biztosíték letétbe helyezését engedélyezte és útlevelét visszaadta.

Tobin Ciarán Francis vádlott elhagyta Magyarországot, majd védője 2000. október hó 09. napján jelezte a bíróságnak, hogy a vádlott ismét Magyarországon tartózkodik.

A 2001. június hó 19. napján megtartott tárgyaláson a vádlott nem jelent meg, kézbesítési megbízottjának közlése szerint 2000. decemberében visszaköltözött Írországba.

A bíróság tanácsváltozást követően 2002. május hó 07. napjára tűzött tárgyalást, melyre a vádlottat kézbesítési megbízottján keresztül idézte, továbbá idézte a magyar állampolgárságú tanúkat és Soós Kata tolmácsot.

A bizonyítási eljárás megkezdése előtt a bíróság tanúként hallgatta meg a Szentendrei Rendőrkapitányságon tolmácsolási feladatot ellátó Soós Katát. A tanú kérdésre előadta, hogy lánya dr. Soós Tibor meghatalmazott védőnek, aki a kézbesítési megbízotti feladatot is ellátja. A tanú nem bejegyzett tolmács.

Elmondta, hogy baráti viszonyban állt a vádlottal és családjával. A vádlott őt hívta fel telefonon, hogy balesetet szenvedtek, két gyerek megsérült és segítséget kért tőle. Soós Kata felhívta az édesapját és kérte, hogy a fordításnál legyen segítségére. Soós Kata megérkezett a helyszínre édesapjával, ahol eseti tolmácsként Lőcsi Viktória működött közre, de a tanú állítása szerint a vádlott nem nagyon értette a tolmácsot. Lőcsi Viktória kérésére Soós Kata már a helyszínen segített a tolmácsolásban, sőt az angol nyelvű, vádlott által aláírt nyilatkozatot is ő írta le.

Kérdésre előadta, hogy a rendőrségen figyelmeztették a hamis tolmácsolás következményeire és a kizárási ok bejelentésére való kötelezettségére. Ugyanakkor közölte, hogy a rendőrök tudták, hogy apa-lánya kapcsolat van közöttük, ennek ellenére engedték a tolmácsolást.

A bíróság megállapította a Be. 80. §. (3) bekezdésére és a 71. §. (1) bekezdés a.) pontjára figyelemmel, hogy Soós Kata tolmács vonatkozásában a Be. 35. §. (1) bekezdés a.) pontjában szabályozott kizárási ok áll fent, így az általa fordított vádlotti nyilatkozatok és nem magyar anyanyelvű tanúk vallomásai bizonyítékként nem vehetők figyelembe, így azokat a bizonyítékok köréből teljes egészében kirekesztette.

A védői indítvánnyal ellentétben a vádlott közjegyző által hitelesített nyilatkozatát sem tette bizonyítási eljárás részéve. A vádlotti nyilatkozatokat kizárólag annyiban értékelte, hogy Tobin Ciarán Francis tisztában volt az ellene folyamatban lévő eljárás tárgyával, azzal, hogy milyen bűncselekmény elkövetésével vádolják Őt a magyar hatóságok, és e körben a vádlott a törvény biztosította kereteken belül cselekedett is, így a bíróság álláspontja az, hogy a vád törvényességéhez kétség nem fűződhet.

A bíróság tanúként hallgatta meg a baleset helyszínén jelenlévő Csontos Zoltánnét, Csontos Beátát, Varga Ilonát és Barabási Benedeket.

Csontos Zoltánné, a sértett gyermekek nagymamája a tárgyaláson fenntartotta eddigi vallomásait. A helyszíni meghallgatáson előadta, hogy a buszmegállónál álltak Tahitótfalu felől a jobb oldalon a lányával és az unokáival. A forgalmat figyelve észlelte, hogy Tahitótfalu felől nagyon gyorsan jön egy sötét színű autó. Az autó feljött a járdára, telibe talált egy villanyoszlopot és elütötte az unokáit.
2000. április hó 11-én a tanúkénti kihallgatáson előadta, hogy szokásos sétájukra indultak a vádbeli időpontban. Az Erkel Ferenc utcán jöttek lefele a 11. számú út irányába. A gyalogátkelőhelynél egészen a járda belső részénél álltak meg. A babakocsi a gyalogátkelőhely tábla mellett volt, benne ült Petra, Marci a babakocsi mellett állt. A kocsi mögött a tanú állt, a kisfiú mögött a lánya, Csontos Beáta.
A busz bent állt a megállóban, Ők pedig arra vártak, hogy elmenjen és belássák az utat.

A tanú a busz mögött lassan haladó járművekről nyilatkozott, akik folyamatosan a lehetőségekhez képest kerülték a buszt. Csontos Zoltánné azt érzékelte, mintha a lánya jelezne, és abban a pillanatban elsuhant mellettük egy autó, ami a babakocsit kirántotta a kezéből és a Marci is eltűnt. Érzése szerint olyan gyorsan jött mint egy rakéta, hírtelen suhant el előtte, azt hitte meg sem áll. Majd rögtön a gyerekekhez rohantak, a Petra bár be volt szíjazva kirepült, és a babakocsi mögötti füves részen feküdt, Marci a járdán. Mindkét gyermek alélt volt.

A babakocsi beszorult a villanyoszlop mögé. Ő ezután már csak a gyerekekkel foglalkozott, nem látta, hogy az autó nekiütközött a busznak, de az előtte történő elszáguldás után fémes, súrlódó hangot hallott. Szerencsének tartotta, hogy az utasok felszálltak már a buszra.

A tárgyaláson kérdésre előadta, hogy tévesen került rögzítésre az, hogy villanyoszlopot ütött ki a gépkocsivezető. Ő arra az oszlopra gondolt, ami a gyalogátkelőhelyet jelzi.

Csontos Beáta, az elhunyt gyermeket nagynénje a helyszínen előadta, hogy Tahitótfalu felől a járdára hatalmas sebességgel feljött egy sötét színű autó, elsodorta a villanyoszlopot, és a két kisgyereknek ütközött.

A 2001. április hó 11-én megtartott tanúkénti kihallgatáson előadta, hogy az út szélétől 1-1,5 méterre vártak arra, hogy át tudjanak kelni a túloldalra. A gyalogátkelőhely mellett közvetlenül buszmegálló van, és neki jobb kéz felől a busz bent állt a megállóban, így a Pest felől érkező forgalmat nem látták, és a busz haladási irányából is rengeteg kocsi közlekedett, ezért várniuk kellett. Nyilatkozott arról, hogy a busz beállása előtt több fiatalokkal teli gépkocsi előzött, kiabáltak , hangoskodtak, a többi gépkocsi normális ütemben haladt. A
Szentendre felőli oldalon édesanyja állt, a balján ő, előtte Marci, és vele egyvonalban, tőle jobbra Petra a babakocsiban ült. A várakozás közben arról beszéltek, hogy megvárják a busz elmenetelét. Ekkor arra lett figyelmes a tanú, hogy bal kéz felől hatalmas sebességgel jön valami sötét dolog. Odanézett, és abban a pillanatban az autó elszakította tőlük a két gyereket, és kiszakította a gyalogátkelőhely táblát. A kocsi ezután a járdán elhaladt a busz mellett, majd messzebb, körülbelül 40 méterre megállt. Ők rögtön a gyerekekhez rohantak. Csak később tudta meg, hogy a gyerekek mellett megjelenő külföldiek közül az egyik volt a baleset okozója, a többiek pedig a kocsi utasai.

A 2002. május hó 07-i tárgyaláson fenntartotta az eddig elmondottakat. Kérdésre előadta, hogy az úttesten nem látta közlekedni a vádlotti gépkocsit, csak akkor vált gyanússá, amikor balra fordította a fejét, és egy fekete foltot észlelt a járdán. A többi autó állt, ez azonban rossz helyen és gyorsan közeledett. Szakértői kérdésre mosósította vallomását, és úgy nyilatkozott, hogy a kocsisor nem állt, hanem nagyon lassan haladt. Folyamatosan araszoltak a kocsik és kerülték a buszt. Volt olyan jármű ami megállt, majd elindult, emiatt a kocsisor haladása lelassult, egy-egy másodpercre meg is állhatott. Folyamatában. azonban egy lassú haladásról tett nyilatkozatot. Véleménye szerint amikor lefele jöttek az utcán a busz még nem állt bent a megállóban, ekkor mentek el a fiatalok kocsijai. Amikor az Erkel Ferenc utca végén voltak, akkor állt be a busz.

Varga Ilona tanú a baleset bekövetkezésekor a buszmegálló mögötti Közösségi Ház kertjében tartózkodott körülbelül 40 méterre az úttesttől. A csattanásra figyelt az út felé, és látta, hogy egy sötét kocsi nagy sebességgel felszaladt a buszmegállónál lévő járdára, ahol bent állt a busz. A kocsi elhaladt az autóbusz mellett, majd eltűnt. Ekkor a tanú leszaladt és látta, hogy a kocsi a zebra előtt ment fel a járdára és ott kidöntötte a gyalogátkelőhely táblát, és elsodorta a két kisgyereket, akik a közelben feküdtek, a babakocsi pedig a villanyoszlop mögé szorult be. Elmondta, hogy a baleset előtt állt be a busz, melyről le és felszálltak.

A 2002. május hó 07-i tárgyaláson kérdésre elmondta, hogy egy virágzó cseresznyefát nézett az udvaron, körülbelül 4-5 méterre az Erkel Ferenc utcától, amikor hallotta a csattanást, azonnal jobbra, a megálló felé fordult és úgy látta a gépkocsi haladását.

Barabási Benedek a helyszíni meghallgatáson és a nyomozás során is előadta, hogy Visegrád felől Budapest felé vezette a Volán busz menetrendszerinti járatát. Leányfalun az Erkel Ferenc utcai megállóban végezte az utasok le és felszállítását, amikor egy nagy csattanást hallott. Ekkor belenézett a bal oldali tükörbe, de nem észlelt semmit, ezután újabb csattanást és egy sikolyt hallott, és érezte, hogy a busz meginog balra, valamint lemezsúrlódást tapasztalt a jobb oldal felől. Az első ajtó még nyitva volt, kinézett rajta és látta, hogy elsuhan mellette egy sötét színű autó, ami a busz elé kanyarodva körülbelül 15 méterre megállt.

A 2002. május hó 07- i tárgyaláson az autó nyugalmi helyzetet és a busz közötti távolságra úgy nyilatkozott, hogy az lehetett 10, vagy akár 20 méter is, de mindenképpen a két határ között mozgott. Elmondta, hogy körülbelül 1 perce tartózkodott a megállóban, mert az öt utas éppen, hogy felszállt. Úgy gondolta, hogyha valaki lennmarad, akkor azt is elüti az autó. Az öt jegyet még nem is adta ki, egy-két utas még a lépcsőn tartózkodott.

A nyomozás során három igazságügyi műszaki szakértő bevonására került sor. Kutassy Jenő az ügyben szaktanácsadóként vett részt, míg Boncsér Sándor és dr. Melegh Gábor műszaki szakértői véleményt készített.

A szakértői vélemények között feloldásra szoruló ellentmondást a bíróság nem észlelt.
dr. Melegh Gábor szakvéleményében kitért a Volvo S40 típusú személygépkocsi műszaki állapotára, a gumiabroncsok állapotára, sérüléseire, a sebesség kérdésére, valamint a baleseti mechanizmusra.

1. A szakértő megállapította, hogy a gépkocsi megfelelő műszaki állapotban volt, a baleset nem műszaki hiba eredménye.

2. A személygépkocsi gumiabroncsainak légvesztése a baleset következménye és nem előzménye. A jobb első és hátsó kerék a szegélyre haladáskor, a bal első kerék a szegélynek haladástól és a busszal való érintkezéskor került a baleset utáni állapotba. A bal hátsó kerék szintén sérült a baleset során, de ez nem hirtelen, hanem lassú légvesztést okozott.

3. A jármű a baleset helyszínének megközelítésekor (kb. 12-15 másodperccel az elütés előtt) valószínűsíthetően 75 km/h sebességgel haladhatott, majd ezt a sebességet a vezető lehetségesen fokozhatta 80...90 km/h értékre.
A Volvo személygépkocsi a járdára mintegy 71...80 km/h sebességgel haladt fel, ahol legalább 56...60 km/h sebességgel ütötte el a két gyermeket.

4. Megengedett (50 km/h) sebességgel történő haladás estén a baleset elkerülhető, mert a hivatkozott ismeretlen gépkocsi kihaladása esetében nem kényszerült volna sem hirtelen fékezésre, sem irányváltoztatásra. Sőt a gépkocsi az adott sebesség mellett is úton tartható lehetett volna.
A szakértő két hibás döntés eredményének tartotta a balesetet. Az első a kihaladó jármű melletti elhaladás, a második, a lényegesebb pedig az a túlzottan heves kormánymozdulat (mozdulatpár), amely a gépkocsi jobbra eltérítését és a szegélyre haladását váltotta ki.

A bíróság a tárgyaláson meghallgatta dr. Melegh Gábor szakértőt, aki írásbeli szakértői véleményét minden tekintetben fenntartotta. Előadta, hogy a gépkocsi járdaszegélyre történő felhaladás előtt kb.1-1,5 másodperccel került abba a helyzetbe, hogy azzal a sebességgel, amivel a jármű haladt, a vezető már érdemen nem tudta befolyásolni az eseményeket. A járdára való felhaladás sebessége kimunkálható volt, és előtte 1-15, másodperccel már az autó olyan mozgásba kezdett, ami a járdaszegélyre történő felhaladáshoz vezetett. Ezt követően a gépkocsi részben a légveszett kerekek, részben a további mozgási folyamat miatt vezető részéről már különösebben nem volt irányítható. A három kerék azonnali légvesztése miatt nehézzé vált a kormányzás, a fékezés pedig nem volt eredményes, mert csak a keréktárcsát tudta fékezni, de azokon a gumik elfordultak. Így az autót lassítani nem tudta. Arra a kérdésre, hogy miért került erre a kényszerpályára a gépkocsi a szakértő úgy válaszolt, hogy műszaki állapota ezt nem indokolta. A műszaki hiba lehetőségét kategorikusan kizárta.

Kérdésre elmondta, hogy szubjektíve műszaki hibának tűnhet az, ha a vezető nem tud fékezni és kormányozni, de ez valójában nem műszaki hiba.

Az autó sebessége ténylegesen nagyobb volt, mint az adott útszakaszon megengedett. De ettől lényegesen nagyobb sebességgel sem kell szükségszerűen felhaladni a járdára. A szakértő álláspontja szerint kizárólag a sebességből nem vezethető le a felhaladás, egy kormányzás kellett hozzá. Ezt a kormánymozdulatot nem feltételezni kell, hanem tényként kell elfogadni. A szakértő foglalkozott a vádlotti gépkocsi elé kihaladó jármű lehetőségével is. Ha valóban volt ilyen, akkor a vádlott elhaladt mellette és ez a kihaladás sem indokolta volna a járdára való felhaladást. Arra, hogy a vádlott miért ilyen hirtelen kormánymozdulattal tért vissza a sávjába, a szakértő nem tudott magyarázatot adni.

Továbbra is 4 féle sebességgel számolt a szakértő. Ebből két sebesség a nyomokból vezethető vissza, az elütési 56-60 km/óra, a szegélyre való felhaladáskori pedig 71-80 km/óra. Amennyiben elfogadjuk az előzés tényét, akkor ebben az esetben gyorsítást is kell feltételezni, így az előzés során a jármű sebessége 80-90 km/órára nőhetett. Erre nyom nincs, ez műszaki életszerűség. Amiről pedig ezt a sebességet elérhette, tehát a korábbi haladási sebesség 75 km/óra lehetett.

A szakértő a balesetet elsősorban vezetéstechnikai hibából adódónak tartja nem pedig sebesség túllépés miattinak. Kérdésre előadta, hogy kikanyarodó jármű esetén megengedett sebességgel haladva a vádlott nem kényszerült volna semmiféle hirtelen mozdulatra, irányváltozatásra. A tényleges haladási sebességnél a kihaladó jármű a vádlottal egy irányban halad, sebességét folyamatosan növeli, tehát nem a kihaladás helyéig kell az autót fékezni, hanem az utolérést kell elkerülni. Ez esetben a vezető hibásan döntött, hogy a jármű melletti elhaladást választotta , hiszen 70-80 km/óra sebességről is lehetősége lett volna mögötte lassítva fékezni.

A műszaki hibás szakértő három hibás döntésre mutatott rá.
1. A sebesség megválasztása.
2. A kihaladó jármű melletti elhaladás, nem pedig a mögötte való fékezés. Azonban ezek egyike sem okozhatta volna önmagában a balesetet.
A 3. és egyben a legnagyobb hibás döntés az a vezetéstechnikai hiba, hogy egy gyors, hirtelen és rendkívüli kormánymozdulattal kívánt a vádlott sávjába visszatérni.

A bíróság a tényállást Csontos Zoltánné, Csontos Beáta, Varga Ilona és Barabási Benedek tanú vallomásai, a műszaki szaktanácsadói és műszaki szakértői vélemények, a helyszíni szemle jegyzőkönyve, a helyszínrajz, a fényképmelléklet, a boncjegyzőkönyv és az orvosszakértői vélemények, valamint a tárgyalás anyagává tett egyéb okirati bizonyítékok alapján állapította meg.

A bíróság, mivel a vádlott valamennyi nyilatkozatát kirekesztette a bizonyítékok köréből, nem tette tényállása részévé azt sem, hogy egy elé kiforduló gépkocsi előzését határozta el. Az ügy szempontjából (súlyozott figyelemmel dr. Melegh Gábor véleményére) irreleváns a kifordulás, maga az előzés pedig tény, amelyet adatok támasztanak alá.

A bíróság megállapította, hogy Tobin Ciarán Francis vádlott azzal a magatartásával, hogy nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően, a megengedett haladási sebességet túllépve közlekedett, megszegte a KRESZ 25. § (1) bekezdésében és a 26. § (1) bekezdés a./ pontjában írt rendelkezéseket.

Mivel e szabályszegő magatartása miatt közúti balesetet okozott, melyben Zoltai Petra és Zoltai Márton életüket vesztették a bíróság Tobin Ciarán Francis vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 187. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b./ pontja szerint minősülő halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében.

A bíróság a büntetés kiszabása során kisebb súlyú enyhítő körülményként értékelte az időmúlást.

Súlyosító körülményként értékelte azonban a minősítést megalapozón túli további halálos sérülést, valamint a többszörös és durva KRESZ szabályszegést.

E büntetéskiszabási tényezők alapján a bíróság a bűncselekmény tárgyi súlyára, az elkövető társadalomra veszélyességére és bűnösség fokára tekintettel úgy ítélte meg, hogy a büntetési célok eléréséhez a vádlottal szemben a Btk. 40. § (1) és (2) bekezdése alapján szabadságvesztés büntetés kiszabása indokolt, melynek végrehajtási fokozatát a Btk. 44. értelmében fogházban állapította meg.

A szabadságvesztés mértékének megállapításakor figyelemmel volt a Btk. 83. § (2) bekezdésében szabályozott irányadó középmértékre.

A bíróság álláspontja az, hogy a felsorolt büntetéskiszabási tényezőkre tekintettel, valamint arra, hogy a vádlott lehetőségei ellenére nem kívánta magát személyesen tisztázni, jelen eljárásban a középmértékes büntetéstől eltérni nem lehet. A súlyosító körülmények nem teszik lehetővé rövidebb időtartamú büntetés kiszabását, míg az enyhítő körülmény gátolja a büntetés magasabb tartamban való meghatározását.

A bíróság a vádlottat, mivel magatartását a közúti közlekedésben résztvevők személyi és vagyoni biztonságára nézve veszélyesnek ítélte, a közúti forgalomban való részvételtől a Btk. 58. § (1) bekezdése alapján eltiltotta.

Az eltiltás tartamát a szabályszegés tárgyi súlyára és a bekövetkezett eredményre tekintettel a Btk. 59. § (1) bekezdése alapján állapította meg.

A bíróság a magánfél polgári jogi igényét, mint alaptalant a Be. 215. § (1) bekezdése alapján elutasította és kötelezte a magánfelet az 1990. évi XCIII. tv. 42. § (1) bekezdésének a./ pontjában meghatározott illeték megfizetésére.

A bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés a Be. 217. § (1) bekezdésén, valamint a 218. § (1) bekezdésén alapul.

(A bíróság a vádlott által letétbe helyezett biztosítékról nem rendelkezett, hiszen a Be. 393/B. § (3) bekezdése értelmében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása esetén a büntetés végrehajtását követően a biztosítékot az elítéltnek vissza kell fizetni.)


Budapest, 2002. május hó 7. napján
Pető Attiláné ülnök
dr. Szegedi Gyöngyvéra a tanács elnöke
Uri Józsefné ülnök